38. ^^'
2010.04.27. 21:09
Sziasztok! *-*
Ez a kép annyira tetszik Rururól, hogy nagyon. Olyan kis drága rajta ^^ Olyan... aranyos, na XD hol nem? O.o XD
Ma reggel megint föcit tanultam, csak úgy, mint tegnap. Tegnap felelni szerettem volna Olaszországból, de ugye a Vivi felelt, és ezt már írtam is, és ma nagyban jelentkeztem, hogy én akkor is felelek, és megtanultam Portugáliát is. Felelhettem is, de nagyot nlztem, mikor a tanárnő elment az osztály másik felébe, és onnan kérdezgetett, és semmit nem nézhettem le a térképről O.o xD De ötöst kaptam ^^ Nagyon örültem ám neki ^^
Matekot is kiosztották, és mint mondtam, az első oldal hibátlan lett ^^ 42 pontom lett, a nem tudom én mennyiből, és négyes lett :D Ennek is örültem.
Aztán a tancsinéni úgy kiakadt, h feladott egy hosszú táblázatot, hogy egyedül csináljuk meg, na ná, hogy elcsesztük, de aztán hibátlan lett *.* Miután megmondta, hogy a pííí értéke 180 xD
A magyar... az nem elég, hogy 2 óra volt egymás után, de olyan szar volt, hogy nagyon. A tanárnő eléggé... igazságtalan.
Kedvencem az óra folyamán az volt, mikor a Petit baszogatta, nem tudom mi történt, mert a Heni mondott valamit, és rá figyeltem, csak arra lettem figyelmes, hogy a Peti megy ki az osztályból, és mondja a tanárnőnek, hogy egész órán meg sem mukkant, mégis őt szivatja. Erre a tanárnő olyat szól... xD
- De egész órán benn volt a telefon a füledben, mi az, hogy írtál?
- De a telefon bele se fér a fülembe... - teszi a telefonját a füléhez... xD Ezen úgy röhögtem xD De nem csak én xD Az egész osztály. Vicces volt... xD
És a Peti kiment az osztályból. Ezután még osztotta az észt a tanárnő, mert hogy " az ember kiteszi szívét-lelkét nektek, vázlatot diktál, stb..." ... ahhaaam... addig el is jutottunk, hogy mi a jel xD És összefoglaló óra volt, és ennyit írtunk. Előtte meg semmit. Egyik órán sem írtunk vázlatot... Na de nem baj ám. Azért kövi órán természetesen jön a dolgoat... -.- XD olyan egyes lesz, mint a ház.
Két gyereknek is bevágta az egyest, mert hogy a tegnapi napon milyen hülyegyerek módjára viselkedett. Hát, akkor is kaptak egyest, mi az, hogy az előző napi tetteik miatt kapnak most is? Nagyon jó...-.- Erre beszól az egyik gyerek, akit a tanárnő nagyon bír, de az iskola 99,9%-a utál... azt mondta, vagy inkább üvöltötte, hogy badz meg. Hát, mit kap rá? "ejnye, Gergely, ne beszélj így." amikor a másik gyereken keresztül verekedtek, és nem szólt rá a tanár, rájuk szólt, hogy húzzanak onnan, meg mondott egy olyat, hogy basszus. Mit kapott? Szaktanárit. Egyértelmű, hogy a tancsinéni kis kedvence nem kap ilyenért semmit, de a másik gyerek, aki nem mellesleg tényleg jó fej, meg csendes, meg miegymás, ő kap érte... Vajon hogy van ez?
... Ma arra lettem figyelmes, hogy nagyon fáj az ujjam. Rá nézek, megtapogatom, mellé teszem a másik kezem, hogy azon is megnézzem az ujjaim, és leesett. Úgy be van dagadva, mint állat. Kb kétszer akkora, mint ab többi. Nagyon durva ám O.oMondom jóó, majd elmúlik...
Erre megyek le anyának kinyitni az ajtót, mert csengetett, nagyon fájt a talpam. Megnézem, mikor felérek, tiszta vörös, és itt-ott az is be van dagadva. Hát mondom kurvajó. És ha holnapig nem múlik el, akkor holnap megyek meglátogatni a doktornőt. ^^' Nagyon örültem neki.De ez van, ezt kell szeretni.
És Mátyásnak, még mindig nincs nete T_T Ez nem lesz így jó... hiányolom... tudom, hogy ti is xD Így kevesebben írnak a csetbe T_T De amúgy én minden nap találkozom vele... ^^
Valamit még akartam... de vajon mit? O.o Hmhm... jó kérdés xD
Tegnap volt rajzszakkör xD Ott olyan hülyék vannak, hogy az vicces XD Na de azért 30 perces gondolkozás után alkottam is egy kis szöszt... Meg cicáááát *-* Na de mindegy xD Hazafele uncsi volt mert hát a buszon ugyebár uncsi O.o
Oké, most ennyit, baibai: yumechan ^^
|