kaoi
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hide
 
The GazettE
 
Phantasmagoria
 
X-japan
 
Egyéb
 

CSS Codes

Történet

80-as évek egyik legnagyobb hatású japán heavy metal együttese. Alapítói: Toshi, és Yoshiki.

Hivatalosan 1982-ben alakult. Eleinte más bandák dalait dolgozták fel.

Amikor elkészült első promójuk több céget és kiadót felkerestek, ők ellenben visszautasították őket. Zavarta a kinézetük és azt jósolták nekik, sosem lesznek sikeres banda.

1985-ben került be Taiji. 87-ben pedig Pata és hide.
1988-ban debütáltak a Vanishing Vision című albummal. Japánban egyre sikeresebbé válnak.

1989-ben kiadják a Blue bloodot amit az egyik legsikeresebb albumnak tartanak. Késöbb fellépnek a Tokyo domeban, majd Amerikában.

1992-ben kilépett Taiji, és helyette Heath lépett be.

1993-ban megjelenik az Art of life. 29 perces rövid album, mely egy számból áll.

Art of life koncertet is adnak. Yoshiki zongora szólója néha félelmetes. Veri a zongora billentyűit, ráfekszik, és hirtelen mozzanatai vannak. Mégis mindent kifejez.
1996-ban kijön a Dahlia és hide új albuma.
1997 december31-én Toshi kezdeményezésével feloszlik a banda. A Last Live koncerttel befejezik pályafutásukat, a koncert majdnem 4 órás volt.

 
Chat
 
Számláló
Indulás: 2009-09-27
 
Buttonok

Saját buttonunk:

Cseréink:

 

 

 

ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen