|
17. rész
Chuu 2011.11.13. 19:32
Aoi POV
Roppantul elégedett és boldog vagyok, hogy Rukit magaménak tudhatom. Mert ez tény! Legalábbis… remélem, hogy az enyém! Ha nem így lenne, akkor el se jönne velem az első randinkra, és nem mellesleg, talán azt sem engedte volna meg, amit az egyik órák közti szünetben csináltunk a mosdóban. Ó, igen, már ha csak arra gondolok, áll a… Ki a szar rázogat? – fordítom át a fejem duzzogva a másik oldalra, majd észreveszem Reita vigyori képét.
- Neked mi bajod? – kérdezek rá, de csak vigyorog tovább.
- Nagyon elbambultál… vajon kire gondolsz? – kezdi el szemöldökét emelgetni, én meg kicsit elpirulok. – Szóval valami perverz dologról a kis Rukival, mi? – böködi meg oldalamat, de eltolom a kezét.
- Olyan vagy… - dünnyögöm, majd hasra fordulok, ő meg a hátára.
Ekkor valaki beront a szobába, mire úgy megijedek, hogy majdnem beszarok.
- Te raktad az ágyamra azt a dobozt? – kérdezi dühösen Taka-chan, én meg kicsit meglepődök a látottakon.
- Nem tudom, miről beszélsz… - mondja Reita, de látom, hogy másfelé néz, szóval tutira hazudik.
- Ne játszd a hülyét! Az ágyamon volt egy dobozba csomagolva édesség, meg miegyéb… Te voltál?
- Én? Nem! – jelenti ki határozottan, és összefonja mellkasa előtt a kezeit. Engem nem versz át… - vigyorodom el.
- Ajánlom is! – mondja gonoszan, majd bevágja maga mögött az ajtót, én meg ezt a pillanatot választom, hogy felhúzott szemöldökkel ránézzek.
- Mi van? – kérdezi pislogva.
- Szóval miért is raktad az ágyára azt a dobozt? – kérdem vigyorogva.
- M-mi? De hát nem én voltam!
- Aha, persze… tudom, hogy mikor hazudsz, engem nem tudsz átvágni.
- Basszalak a falhoz… - morogja, majd most ő vágja hasra magát, és meg melléfekszem és böködöm. – Hagyjál már!
- Tetszik neked? – kérdezem, mire azonnal felül, majdnem elsodorva engem.
- Mi van? – néz rám nagy szemeket meresztgetve.
- Taka-chan… - vigyorgom.
- Honnan veszed ezt? – fordul el, de nem kerüli el a figyelmem, hogy zavarban van.
- Szóval tetszik, és totál bele vagy esve – kúszok közelebb hozzá, majd könyökölve kezdem bámulni.
- De baszki, látni se bírja a képem… - sóhajtja drámaian.
- Te teljesen belezúgtál! – jelentem ki mindent tudóan.
- Lehet… - dünnyögi.
- És most mi a terved?
- Hát… veszek neki ajándékokat… - vakarja meg a fejét.
- Jó taktika – könyökölöm oldalba, amit viszonoz, csak sokkal erősebben nálam. – Au! Hát ezt érdemlem? – csattanok fel dühösen.
- Aha – vigyorog rám. – Amúgy meg… - fonja karba kezeit, amin csak pislogok.
- Mi az?
- Meséld csak el nekem, hogy pontosan mit is csináltatok Rukival abban a bizonyos szünetben…
- M-most ez miért fontos? – nézek el oldalra.
- Bezzeg én mindent elmondtam neked… - húzza fel az orrát duzzogva.
- És még lógok neked tíz rugóval… - gondolkozom el hangosan, de heves tiltakozást kapok.
- Nem kell!
- Komolyan? – tátom el a szám, majd azért becsukom. – Hát végül is… érthető – vigyorodom el.
- Na akkor mesélhetsz… - dől hátra az ágyra, majd feje alá teszi a kezeit és úgy néz rám.
- Hát… az úgy volt, hogy…
- Aoi, ne húzd az időt! – szól rám.
- Miért, nem érsz rá? – nyújtom ki rá a nyelvem, mire fejen csap. – Ha még egyszer megütsz, akkor hazamegyek! – jelentem ki.
- Jó-jó, nem ütlek meg, de mesélj már! – türelmetlenkedik, én meg újra mélyet sóhajtok.
- Szóval úgy volt, hogy… az udvaron odajött hozzám, aztán elkezdtünk beszélgetni… aztán csókolóztunk, és inkább elvonultunk egy csendesebb helyre… - motyogom, és ahogy ránézek, látom, hogy sejtelmesen vigyorog, így jól megcsapkodom.
- Au! Ezt most miért kaptam? – simogatja fejét.
- Mert egy perverz disznó vagy!
- Tudom. Meg te is, de most már igazán rátérhetnél a lényegre… - sürget, mire szemet forgatok.
- Jól van… - dünnyögöm. – Mikor beértünk a mosdóba, szerencsére nem volt bent senki, így azonnal folytattuk, amit kint elkezdtünk. Nem is figyeltünk arra, hogy becsengettek, mert felpakoltam a mosdópultra, aztán… kicsit elkalandoztak a kezeim rajta.
- Egyszóval letaperoltad - néz rám felhúzott szemöldökkel.
- Hát fogalmazhatunk így is… - motyogom. - De ő is végigtapizott! Jó, majdnem végig… mert csak a seggemet simogatta meg egy kicsit. Aztán… annyira közel voltunk, hogy… hát szóval összeértünk ott alul, és eléggé beindultunk egymásra – pirulok el egy kicsit erre az emlékre.
- És ezután vertétek ki egymásnak? – kérdezi perverz vigyorral, mire megint fejbe vágom. – Ha még egyszer fejbe ütsz, akkor nem állok jót magamért! – mutatja fel mutatóujját, amivel azt hiszi, hogy meghat. De csak hiszi!
- Te használtál ilyen közönséges szavakat! – durcizok be.
- Akkor úgy fogalmazok, hogy ezután elégítettétek ki egymást kézzel.
- Hát így mindjárt más!
- És azután? – kérdezi csillogó szemekkel.
- Mondtam már, hogy nem dugtam meg! – nézek rá megütközve, de ő csak sunyin méreget. – Tudod, mikor mondok el neked legközelebb akármit is… - fújtatom, majd elfordulok tőle.
- Értem én, értem – mászik mellém, majd elkezd csikizni.
- Ne, ezt fejezd be! – röhögöm, de csak nem hagyja abba, így eléggé kifáradok.
Szuszogva fekszünk egymás mellett egy ideig egészen csöndben, majd én vagyok az, aki megtöri ezt a némaságot.
- Elhívtam randira – jelentem be, mire rám kapja tekintetét.
- És mikor lesz?- kérdezi.
- Holnap – felelem álmodozva, és már tervezem, hogy mit csinálunk…
- Figyu, reggel bemegyünk előbb a suliba?
- Bemehetünk – pislogok nagyokat. – Miért?
- Majd meglátod – vigyorog sejtelmesen, amit egy nagy mosollyal kompenzálok, aztán lemegyünk enni.
Nemsokára hazamentem, de nem is bírtam tovább, azonnal pötyögtem egy üzenetet Rukinak, aki pár perc múlva már válaszolt is. Úristen, de édes! – ujjongok hangosan, mire benyit anyám.
- Kivel beszélgetsz? – kérdezi, majd körbenéz, és meglátja, amint a telefonommal a kezemben ugrándozok.
- Hogy én? Hát csak magammal! – vigyorgok rá.
- Szóval minden idegennel szóba állsz… - mondja mosolyogva, majd kimegy, engem és a gondolataimat kétségek közt, illetve az értetlenség tengerében hagyva.
- Mi az, hogy minden idegennel szóba állok? – kérdem magamtól, majd aztán percekkel később leesik, hogy azt rám értette… - Köszi, anyu… - morgom a szoba csendjének, majd az ágyamra huppanok, és újabb üzenetet küldök az én kis cukorfalatomnak.
Másnap reggel nagyot ásítok, mikor kinyitom a szemeimet valami dallamos madárcsicsergésre. Egyből éberebb leszek, mikor eszembe jut, hogy milyen nap is van ma. Vigyorogva veszem magamra a nyomi egyenruhát, majd a fürdőbe megyek, ahol belövöm a hajam, kifestem a szemem, és fújok magamra valami jó illatú parfümöt, hogy Ruki még véletlenül se tudjon ellenállni nekem. Mert hát nekem ki tud ellenállni? – nézek végig magamon az előszobai egész alakos tükörben, majd elégedetten bólogatok, aztán mikor oldalra nézek, akkor veszem észre anyut.
- Jó reggelt! – köszönök rá gyorsan, nehogy beszóljon.
- Neked is – pislog még mindig nagyokat. Már épp azt hinném, hogy megúsztam, mikor megszólal. – Yuu, mondd csak… - kezdi, én meg lassított felvételbe megfordulok – kinek öltöztél ki ennyire?
- Mi? Hogy… hogy én? – kérdezek vissza magamra mutogatva, mire bólint. – Nem is öltöztem ki! – fújtatok, majd elfordulok tőle, hogy visszamenjek a szobámba.
- Akkor csak a tükörképednek akarsz tetszeni… Értem én – mondja mosolyogva, majd hallom a lépteit, és már nincs is ott.
Én komolyan mondom, hogy anyámtól fogok megőszülni! – trappolok vissza a szobámba a táskámért, amit gyorsan a hátamra csapok, és még megmosom a fogam, mielőtt indulnék.
- Ilyen korán mész? – hallom meg anyu kiabálását a bejárati ajtó előtt.
- Reitával előbb bemegyünk – kiabálok vissza neki.
- Legyen szép napod! – kiáltja meg, mire szemet forgatok.
- Elmentem! – nyitom ki az ajtót, majd mikor kiérek, szaladni kezdek, hogy elérjem a megbeszélt helyet időben.
Lihegve érek a suli kapujához, majd Reita vállára támaszkodva kicsit kifújom magam. Nem igaz, hogy előbb ideért!
- Mi van, futottál? – kérdezi vigyorogva.
- Ja – morgom, és elindulunk befelé. – Anyám kiszúrt, ahogy a tükör előtt nézegettem magam, és tökre elfelejtettem, hogy sietnem kell – mondom durcizva, erre ő mit csinál? Kiröhög!
- Ezt most elképzeltem… - röhögi, és a könnyeit törölgeti.
- Baromira nem vicces - fonom össze magam előtt a kezeimet, mire küld felém egy olyan „ó, dehogynem” pillantást.
- Ne duzzogj már, sietnünk kell – ragad karon, majd ekkor észreveszem, hogy a kezében van valami csomag.
Mire pisloghatnék kettőt, már ott vagyunk a termüknél, amit hamar kinyit – miután elkérte a kulcsot a portástól -, aztán gyorsan berakja az egyik padba, és már itt sem vagyunk.
- Nagyon rafkós vagy – bököm oldalba a folyosón, ő meg úgy meglök, hogy majdnem a falnak zuhanok. – Normális vagy? – csattanok fel.
- Nem, mert rafkós vagyok – vigyorog rám, mire fejen találom, és elfutok előle, egészen az udvarig.
- Kíváncsi vagyok, mit fog Taka-chan szólni a kis ajándékhoz – szívok bele a cigibe, majd kifújom a füstöt.
- Én is – mondja mosolyogva. – De remélem, örül neki.
- Hát ha nem egy csomag óvszert, meg egy doboz síkosítót tettél bele, akkor tuti örülni fog – vigyorodom el, erre megint jól fejbe csap. – Au! – kapok oda a kezemmel, és ennek az eredményeképp kihullik a cigi a kezemből. – Most látod, mit csináltál? – akadok ki, de ő csak próbálja magába fojtani a nevetését. – Tudod, mit? Kapd be! – mutatok be neki, mire hangosan felröhög, én meg megérzem, hogy valaki meghuzigálja a felsőmet.
Hátrafordulok, és…
- Ruki? – pislogok nagyokat.
- Sz-szia – motyogja, és nagyon édesen a földet bámulja. Rávillantom Reitára a szúrós tekintetem, majd kicsit arrébb vonulok a kis tündérkémmel.
- Szia – emelem fel a fejét, majd közel hajolok hozzá, és megcsókolom.
Annyira cuki, ahogy lábujjhegyre áll, miközben csókolózunk, hogy mindjárt megzabálom. Én komolyan beleestem ebbe a kis tündérbogárba!
- Hogyhogy ilyen korán bent vagy? – kérdezem, mikor elváltunk egymás ajkától, és közel húzom magamhoz a derekánál.
- Izé, látni akartalak – motyogja, és kezével köröket rajzolgat a mellkasomra.
- Annyira édes vagy – puszilok hajába, majd előkotrok egy cigit, és újra rágyújtok – ha már az a barom az előbb kiverte a kezemből. Hosszan kifújom a füstöt, közben pedig Ruki derekát, fenekét simogatom, ő pedig csak továbbra is nekem dőlve cirógat ujjaival.
Hamarosan megszólal a csengő, ami azt jelzi, hogy ilyenkor kéne mindenkinek beérnie – de ez persze nem így van. Még van egy jó öt percünk, míg kezdődnek az órák, úgyhogy el is nyomom gyorsan a cigit, hogy többet foglalkozhassak Rukival.
Hirtelen magamhoz szorítom, kezeim elkalandoznak a fenekén, számat pedig nyakára tapasztom, és puszikat hintek oda. Megremeg karjaim között, de aztán átkarolja nyakamat és újra lábujjhegyre áll. Olyan aranyos!
- Szóval látni akartál… - suttogom nyakára, ő pedig megborzong.
- Ühüm – motyogja. Elhajolok tőle, és megsimítom kipirult kis pofiját. – És te miért vagy itt ilyen korán?
- Csak Reitával bejöttünk korábban – mondom, majd csókot nyomok a kis szájára. Egész nap tudnám csókolgatni.
- És akkor… délután…
- Ha neked az jó, akkor elmegyek érted – vágok gyorsan közbe.
- Ühm, hát jó az is, ha találkozunk valahol – érintgeti össze mutatóujjait, én meg mindjárt ráugrok.
- Szóval még nem mondtad otthon, hogy velem randizol? – vigyorodom el, mire csak a mellkasomba fúrja arcát.
- Na – ütögeti meg gyengén a mellkasom.
- Jól van, jól van – tolom el magamtól, majd rámosolygok. – Este nyolckor? – kérdem, mire bólint. – Szembe a parkban. Így jó? – simogatom arcát.
- Jó – mosolyogja, majd közel hajol és ad egy pici puszit a számra. – Most megyek – mondja, majd integet, és elszalad.
Hamarosan visszatolatok Reitáékhoz – mivel időközben a többiek is betolták a seggüket. Rögtön vigyorogni kezdenek rám, Miya pedig át is karolj a nyakam.
- Hát itt vagy, te kis hősszerelmes? – kérdezi mellőlem vigyorogva.
- Mióta is vagyok hősszerelmes? – kérdem felhúzott szemöldökkel.
- Mióta minden nap nyalifaliztok Rukival – mondja Ruru. Kösz haver!
- És ez téged zavar?
- Őszintén? Aha! – feleli, mire eltátom a szám.
- Amúgy ha már itt tartunk… ha neked nem kell Kai, akkor rástartolhatok? – kérdezi Miyavi, és végre kienged a karmai közül. Azonnal Reita mellé húzódok. Fő a biztonság!
- Felőlem – gyújt rá drága colos haverunk, majd miután mindannyian elszívtuk a cigit, vonulunk órára.
Az órák unalmasan telnek, de sajnos kurva lassan. Leginkább Rukira gondolok, meg arra, hogy remélhetőleg eljön a randi után hozzám. Mondjuk együtt is aludhatnánk. Vagy magasabb szintre emelhetnénk a kapcsolatunk. Nem tagadom, már rám férne egy jó kis hancúr – amit én vele képzelek el.
- Miről képzelegsz, te perverz? – bök oldalba Reita, mire elcsúszik a fejemet tartó kezem, így majdnem pofára esek az asztalon. Fú, de megverem!
- Arról, hogy milyen módon nyírnálak ki – mosolygok rá angyalian, az ő arcáról meg lefagy a vigyora.
- Ez nem volt szép! – mutogat a mutatóujjával, aztán arra leszünk figyelmesek, hogy valaki elénk vág egy bazi nagy könyvet.
- Jól szórakoznak az órámon? – kérdezi a tanár, aki előttünk áll, és épp villámokat szór a szemével.
- Elnézést, sensei – motyogom, aztán a könyv és a dühös tanárbácsi is eltűnik előlünk.
- Ez meleg helyzet volt – fújja ki magát Reita, amin megforgatom a szemeimet.
- Annyira azért nem volt meleg, mint te.
- Mondtál valamit, radiátor? – szól vissza, mire elkerekedett szemekkel pillantok rá. Ez már harc!
- Semmi különöset, homokozó – vonok vállat, majd kézbe fogom a tollat, hogy jegyzeteljek is valamit.
De amint elkezdek valamit írni, valaki meglöki a kezem, így amit írok, abból valami értelmetlen összevisszaság lesz. Elkezdek morogni, és lassan kedves padtársam felé fordulok, aki úgy tesz, mintha semmi se történt volna.
- Van valami problémád? – kérdezi, de közben rám se néz, csak firkálgat.
- Ó, de még mennyi! – dühöngöm.
- Én a helyedben vinnék arra a randira egy pár gumit is, meg síkosítót. Kitudja hol jön rátok a szükség – vigyorog a képembe, mire rátaposok a lábára az asztal alatt. – Au!
- Most kvittek vagyunk – húzom ki magam elégedetten, majd az óra tovább megy, és nyugtom is van, tehát tudok jegyzetelni.
Fáradtan nyújtózok egyet, mikor már hazafelé megyünk.
- Tudod, mennyire fáj a lábam még mindig? – nyüszíti Rei, mire csak elégedetten elvigyorodom.
- Taka-chan majd meggyógyítja!
- Ez nem is rossz ötlet. Ki tudna ellenállni egy fájós lábú Reitának… - gondolkozik el hangosan, én meg egyszerűen kinevetem. – Bekaphatod!
- A lábadat? Kihagynám, ha lehet – vigyorgok rá, majd integetek, mert én most lefordulok.
- Epreset vigyél, azt biztos szereti! – kiabál utánam, de inkább megszaporázom a lépteimet. Ha akárki kérdezné, én azt mondom, hogy nem ismerem, és még sose láttam!
- Megjöttem! – kiabálok be, amint belépek az ajtón.
- Isten hozott itthon! – üvölti vissza anyu, mire egy pillanatig megállok az előszobában. Megnézem magam a tükörben, majd leveszem a cipőmet, aztán futok is a szobámba.
Kaja után azonnal bevetem magam a fürdőbe, és ott tartózkodok egy jó hosszú ideig. Na, hát szépen akarok kinézni az első randin! Szóval nem kell csodálkozni, hogy olyan hét órakor szabadulok vissza a szobámba. De most meg jön egy újabb dilemma… Mit vegyek fel?
Eszem vesztve nyitom ki a szekrényemet, és egymás után dobálom a ruhákat az ágyamra. Fél órám tuti elmegy a keresgélésre, aztán ahogy az órára nézek, majdnem összefosom magam. Alig van 20 percem, hogy odaérjek, meg felöltözzek, fogat mossak, cipőt húzzak és kabátot is. Oké… akkor lássuk mennyire vagyok gyors.
Random kiválasztok egy fekete gatyát, amit felhúzok. Aztán gyorsan magamra kapok egy fekete pólót, majd még egy kapucnis, meg cipzáras felsőt, aztán futok fogat mosni; még egy kis hajigazítás, parfüm, és mehetünk is!
- Elmentem! – nyitom ki az ajtót, majd már otthon sem vagyok
Futva teszem meg azt a távot, ami a parkig vezet, majd mikor ott vagyok, leülök egy padra, és várok. Remélem, nem késik sokat, mert inkább beülnék vele valahova. Már ősz van, és este kicsit hideg is.
Eltelik tíz perc, és még nincs sehol, pedig már az udvarias késés fogalma kimerült. Biztos messze lakik, vagy ilyesmi – bólogatok csak úgy magamnak, majd összébb húzom a felsőm, és folyton rápillantok a telefonomra. Semmi hívás, semmi üzenet. Hol késik már?
Fél óra elteltével már kezdek kicsit fázni, de Ruki még nincs sehol. Mi van, ha el sem jön? – vetem fel a kérdést magamban, majd fejet rázok. Hiszen ma milyen édes volt a suliban! Csak nem változik meg a véleménye egy délután alatt… - nyugtatom magam. Egy kicsit még igazán várhatok – hátha csak eltévedt a sötétben, vagy rosszul jár az órája.
Vajon ki az a hülye, aki egy nyolc órás randin még fél tízkor is vár az esemény másik szereplőjére? Jelentem, én! Most már nagyon aggódok, és egyben szomorú is vagyok. Előveszem a telefonomat, és mivel már próbáltam párszor hívni, de akkor ki volt kapcsolva, megpróbálom megint, hátha el tudom érni.
Legalább most kicseng… - állapítom meg, majd hosszas csengetés után felveszi.
- Végre! – üvöltök szinte a telefonba. – Miért voltál kikapcsolva eddig? – kérdezem azonnal, mire pár pillanat múlva megszólal.
- Sz-szia – hebegi, ami meglep. Mi van vele?
- Ruki, van valami baj? Hol vagy most?
- Hát én… - motyogja, majd meghallok a háttérbe egy másik hangot, ami azt mondja, hogy: "Ki az? A kretén Yuu gyerek? Add csak ide azt a telefont!"
- Szép jó estét, Aoi-chan – szólal meg egy nagyon ismerős hang a vonal másik végéről.
- Die… - morgom, mert leesett, hogy kié a hang.
- Csak nem meglepődtél? – röhög bele a telefonba.
- Mit keres nálad Ruki telefonja? És mit keresel te Ruki közelében?
- Jaj, hát még nem mondtam volna? Épp az ágyban vagyunk… Az én ágyamban.
- Mi van? – akadok ki hangosan, amin felröhög. Nagyon nem poénos…
- Ó, ha láttad volna, milyen édesen aludt itt mellettem…
- Mi van? – akadok ki. Ruki… Dienál van?
- Jól hallottad – kuncog a telefonba. – Eléggé lefárasztottam, ha érted mire gondolok – nevet fel, engem meg egyszerre kap el a gyilkolási vágy és a csalódás.
- Mit műveltél vele? – kérdem, még aránylag nyugodtan, de belül már ordítok.
- Biztosan tudni akarod? – kérdezi nevetve. – Egy oltári jót szexeltünk. Máris áll a farkam, ha arra gondolok, milyen kéjesen nyögött alattam…
- Nem érdekelnek a részletek…
- Pedig szívesen kifejteném neked – mondja, és hallom, hogy vigyorog. - Főleg azt a részt, amikor szétnyitottam a lábait, és…
Nem tudja befejezni a mondandóját, mert már kinyomtam a telefont. Kedvem lenne… a földhöz vágni. Aztán jól megtaposni, hogy apró darabokra essen szét. Úgy, mint az én szívem.
Idegesen keresek elő egy cigit a zsebemből, majd azonnal rágyújtok. Közben elindulok hazafelé, és még az eső is elered. Legalább tükrözi az idő, hogy milyen a kedvem.
Mire hazaérek, már teljesen eláztam. Otthon mindenki alszik, szóval igyekszem halkan beosonni a szobámba. Ott levetem magamról a ruhákat, majd előszedek egy törölközőt, amivel szárazra törlöm magam, és ahogy vagyok, befekszem az ágyba, a takarót magamra húzom, és próbálok aludni.
A másnap reggel sem kezdődik jobban annál, mint ahogyan az előző befejeződött. Unottan csoszogok át a fürdőbe, hogy megmossam az arcom. Ahogy a tükörbe nézek, elmegy a kedvem mindentől – de leginkább az élni akarástól. De mégis erőt veszek magamon, és gyorsan felöltöm magamra a ruhákat, aztán köszönés nélkül lépek le. Ma úgy nagyjából semmihez sincs kedvem.
Ahogy közeledek a suli kapujához, meglátok egy pici, szőke, ismerős alakot. Rögtön elkomorul a tekintetem, majd amikor ő is észrevesz, azonnal elindul felém. Nem akarok beszélni vele, de ő ezt nem így gondolja.
- Mit akarsz? – kérdem hűvösen, mikor látom, hogy szólásra nyitja a száját.
- Én csak… megmagyarázok mindent!
- Lefeküdtél vele? – hagyom figyelmen kívül az előző mondatát.
- Én… Aoi, én veled akarok lenni! – bújik oda hozzám, de azonnal arrébb rakom.
- Válaszolj! – dörrenek rá, mire megrezzen, és lehajtja a fejét.
Válaszul csak bólint egy aprót. Keserűen elmosolyodok, és csak úgy, minden szó nélkül ellépek mellette… De nem enged.
- Aoi… - suttogja nevem, amivel eléri, hogy megfordulva ránézzek. Kezemet elrántom tőle.
- Ne érj hozzám – mondom neki dühösen, majd újból elindulok, de meghallom lépteit. – Hagyj békén! – morgom háttal neki, majd újból elindulok befelé, de ezúttal gyorsabban, hogy ne érhessen utol.
Amikor észreveszem a többieket, nem szólok semmit, egyszerűen csak elmegyek mellettük, egy halk köszönést kipréselve magamból. Remélem, nem haragszanak meg rám, de ma ilyen mosott kaki leszek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hello~
Ez a fejezet is nagyon jó lett. Jó látni így mindent Aoi szemszögéből is. Annyira sajnálom őt. Nem ezt érdemelné. Remélem majd rendbe fognak jönni a dolgok.
Egyébként még mindig Dienak szurkolok *.*
Örülök, hogy olvashattam, és bocsi a silány kommentárért! Kíváncsian várom a folytatást!
Sziaa!
*elbújik* Nyá, most vettem észre ezt a kritikát, gomen T-T
Épp ezért gondoltuk úgy, hogy kicsit áttérünk az ő szálukra:3 Így minden világosabb lesz ^^
Hát Die... nak nincs sok reménye XD Eredetileg ő lett volna a befutó, de... khm, kiharcoltam hogy változzon x3
Köszönöm, hogy írtál, és egyáltalán nem silány ^^ A lényeg, hogy írsz :3