|
5. rész
Chuuu 2011.07.18. 20:02
5. rész
Reita POV
Mielőtt ténylegesen ideérne a kis csürhéjével, lepattanok a pad háttámlájáról és zsebre téve kezeimet elindulok, de ekkor meghallom a hangját.
- Mit kellett annyira bámulni? – kérdezi cseppet sem kedves hangnem.
Nem bírta ki, hogy ne kussoljon, mi? – állok meg, de nem fordulok meg. Hallom, amint valaki mögém lép.
- Érzitek ezt? Miért van csatorna szag? – kérdezi Aoi, mire magamban felröhögök azon, amit mond.
- Nem tudom… de valahogy nem maradnék itt tovább, mert egy nagy arc eltakarja a szép tájat – szólal meg Ruru is, amin majdnem sikerül felnevetnem.
- Mi van, Reita? Te már a pincsijeid nélkül nem is vagy senki… - mondja gúnyosan, amivel eléri, hogy megforduljak. Pedig nem akartam… Az ő érdekében.
- Tora – motyogja az én kis cukorfalatom.
- Nyugi, Taka-chan… még csak most kezdődik a legjobb rész – röhögi a vöröske, de engem nem nagyon érdekel, miről pofázik, csak arra koncentrálok, hogy végre tudom a nevét. Taka-chan. Így fogom hívni majd, ha alattam nyög, miközben egyre mélyebbre hatolok benne… Tehát, hol is tartottunk?
- Ki kérte, hogy gyere ide? Nincs más dolgod? – kérdezem unott hangnemben, mire csak elvigyorodik.
- Valaki nagyon kötekedően méregetett messziről. Közelebbről már nincs nagy pofád? – néz rám úgy, mintha ő lenne itt a kiskirály, mire nem mondok semmit, csak közelebb lépek hozzá és izomból beverek egyet a képébe. Meg is érzem, hogy nekem ront a vöröske, de aztán hamarosan Aoi leszedi rólam. Hálám örökké üldözni fog haver… - nézek vissza Torára, akitől kapok egy szép nagy jobbost. Baszódj meg, ez fájt! – dörzsölöm meg az arcom, és már ütne megint, de Taka-chan elkapja a kezét. Mi a fene?
- Hagyd abba! Fejezzétek be, vagy elmegyek haza!
- Mi van? – akad ki Tora hangosan. Na mi van, csak nem felesel vissza már a kicsike?
- Nem ezért jöttem el veled… - mondja mérges arccal.
- Ch… - morogja, aztán majdnem fellöki Aoit, engem meg sunyin vizslat szemeivel. Ezután lelépnek, amit egészen addig nézek, míg el nem tűnnek a szemem elől.
- Apám, ez durva volt! – rázza meg fejét Miyavi, és közben engem nézeget.
- Mit nézel, talán kinőtt egy második fejem? – dörrenek rá.
- Még nem, csak vérzik a szád széle, gondoltam szólok – von vállat, én meg azonnal odakapok, majd mikor elveszem ujjamat, meglátom, hogy tényleg vérzek. Picsába… - törlöm meg a szám, majd Aoira nézek, akinek semmi baja.
- Köszi, egyem a kis gondoskodó lelked – morgom neki, mire ő egy nagy mosollyal hátba vereget.
- Amúgy most hova menjünk? Vagy maradjunk itt? – kérdi Ruru, de választ se várva máris folytatja. – Szívem szerit utánuk mennék és szétverném az egész bandát!
- Osztom a véleményed. Senki nem nyúlhat büntetlenül az én szöszimhez! – dühöngi Aoi, de én csak Miyára nézek, aki tök ugyanolyan fejjel bámul rám, mint ahogy én rá.
- Akkor ti menjetek nyugodtan utánuk, én meg hazamegyek – mondom nekik, amire Miya bólogatni kezd.
- Hát de kettesben nem jó! – hisztizik Ruru.
- Már megint durcizik a hercegnő? – gügyögi neki Miyavi, mire kap egy fejbe csapást.
- Menjünk haza, majd holnap találkozunk – dünnyögöm. – És baszottul fáj a pofám… - morgom még hozzá, mire csak egy elégedett kórusbólogatást kapok, aztán megyünk is hazafelé. Természetesen mindenki arra, amerre lakik.
Mikor hazaérek, kicsit elcsodálkozom, hogy zárva az ajtó. Pislogok néhányat, aztán előkaparom a kulcsaimat és kinyitom az ajtót, amint aztán bemegyek. Fura, hogy apa nincs itthon ilyenkor… - megyek be a konyhába, ahol az asztalon megpillantok egy levelet. Még jó, hogy mindig felírja, hol van… - ülök le, és kezdem el olvasni.
Már meg sem lepődök azon, hogy a végére odarajzolt egy szájat a puszi szavacska után. Mindig ezt csinálja… - röhögöm el magam. Fura apám van, nem? Mellesleg azt írta, hogy elment háztűznézőbe, amiből leszűröm, hogy az anyajelöltnél van.
Ezután keresek magamnak valami kaját, meg egy kis jeget a képemre, ami még mindig zsibog egy kicsit. Semmi baj, holnapra remélem, elmúlik, és fel sem dagad, mert akkor kitépem Tora farkát. Megeszem a kajámat, majd a kanapéra vetődöm a nappaliban és bekapcsolom. Közben a jeget az arcomra teszem, amin először felszisszenek, de aztán lassan megszokom.
Ajtócsapódásra riadok fel, és kiejtem a jeges zacsit a kezemből, ami a tökömön landol.
- A picsába! – üvöltöm el magam, majd talpak dobogását hallom, aztán aput pillantom meg.
- Mi történt? – kérdezi nagy szemekkel, de csak leintem.
- Na mi volt a randin? – kérdezem és visszaviszem a jeget a konyhába.
- Megismertem a fiát – mosolyogja. – És holnap úgy készülj, hogy este itt vacsorázunk, négyesben – néz rám tök komolyan, mire majdnem kiesek a számon.
- Igen?
- Igen.
- Hánykor? – vonom fel egyik szemöldököm.
- Hét óra. Miért?
- Hogy addigra felkészüljek – morgom, majd dobok neki egy vigyort, és elhúzok a szobámba.
Egész éjszaka forgolódok, és nem igazán tudok aludni. Folyton Taka-chan jár a fejemben. De nehogy azt képzeljétek, hogy belezúgtam! Majd ha meghaltam, esetleg akkor… Csak azon, hogy mikor kapom már meg végre. Nagyon rá vagyok kattanva a seggére, és addig nem nyugszom, míg meg nem dugom.
Nagy nehezen elalszom végül, de így is csak pár órát tudok feküdni, mert reggel csörög az a rohadás óra, és máris kelni kell. Hogy én mennyire utálom a reggeleket…
A suliban tök álmos vagyok, így leülök a többiek mellé a folyosón, amikor meghallok egy ismerős hangot.
- Bocsánat – mondja halkan, de a fülem jó, szóval meghallom.
- Nézd már, Tora ribije… - kel fel Uruha és megy oda hozzá. Fáradt és álmos vagyok, mi a faszomat csináltok?
- M-mi? – kérdez vissza hüledezve.
- Ja… - löki meg Miyavi, én meg még mindig érdeklődve figyelem az eseményeket.
- Jól hallottad… - toldja meg Ruru is egy lökéssel, Taka-chan meg elesik. Miyavi ércesen felnevet, Aoi meg rám pillant oldalról.
- Most, hogy már nincs veled Tora, máris védtelen kis nyuszi vagy… - kacag fel gúnyosan Ruru, mire Miyavi is derülni kezd rajta, ő meg akarna feltápászkodni, de a fekete hajú barátom újra a földre löki.
- Ki mondta, hogy elmehetsz? – kérdezi grimaszolva, én meg itt kelek fel és csoszogok hozzájuk zsebre tett kezekkel.
- Én mondom – szólalok meg, aztán ásítok egy nagyot.
- De Rei! – nyüszíti Ruru, mire szemet forgatok.
- Nincs semmi Rei, csak kussolsz és jössz. Mindjárt becsöngetnek… - morgom, mire csak mormog valamit az orra alatt a földön ülőnek, aztán ők is jönnek utánam. Beszarok, hogy képesek voltak jelenetet rendezni itt… - dobom le magam a helyemre, majd az asztalra hajtom a fejem. Álmos vagyok…
Mikor már a rém unalmas nap után sétálgatunk hazafele, Ruru felveti az ötletet, hogy este menjünk el valahova. De jó, hogy pont ma nem érek rá… - sóhajtok egy nagyot.
- Nekem nem jó – dünnyögöm.
- Mi van? – akad ki Aoi és néz rám úgy, minta egy földönkívüli lennék.
- Este vacsora lesz otthon – motyogom.
- Képzeld, nálunk is! – mondja röhögve, de csak megrázom a fejem.
- Családi vacsi, te nagyon okos – hurrogom le, mire pislog egyet. – Apám meghívta az új nőjét meg a fiát, és együtt fogunk vacsizni, mint egy cuki család…
- Hát öregem, az nem semmi! – vág hátba Miyavi.
- És hány éves a gyerek? – érdeklődik huncut vigyorral Aoi.
- Mit tudjam én… - vonok vállat.
- Beröhögnék, ha egy 10 éves kis csíra lenne… - röhög fel Miyavi, amiben követi a másik két barom is.
- Ha rád küldeném, akkor nem röhögnél… - morogtam, mire abbahagyta mind a három a vihogást.
- Hagyjál már, nekem bőven elég, hogy nincs tesóm!
- Hát látod, nekem is elég lenne…
- Ne fossál, ha majd nem tetszik a képe, akkor kicsit átoperáljuk – vigyorog rám Aoi, amire grimaszolok egyet neki, és megyünk tovább hazafelé.
Mihelyst belépek a lakásba, égett szag fogad. Beleszagolok a levegőbe, és elfintorodok. Remélem apa még nem gyújtotta fel a konyhát… - dobom le útközben a táskám, majd megyek a szag irányába. Elröhögöm magam, amikor meglátom az asztalnál ülni egy nagy tepsivel, amiben csupa fekete… nem is tudom, mi van.
- Ez lesz a vacsi? – nézem meg közelebbről, mire felsóhajt.
- Ez lett volna… - mormogja.
- Jaj, ne izélj már! Majd rendelünk… - bíztatom vállon veregetve, de majdnem így is elröhögöm magam.
- De megígértem Hanakonak, hogy én készítem – törik le a kedve, mint a bili füle.
- Hanako? – vonom fel szemöldököm.
- Az új anyukád.
- Ja, értem. Hát… Elkészül, ha most elkezded? – vakarom meg fejem, de csak bólogat.
- Nem hiszem…
- Akkor rendelünk és kész. Majd azt mondod, hogy te csináltad… - mondom, majd kimegyek a konyhából, de azért előtte még iszok egy pohár narancslevet.
A szobámban kicsit rendet dobok, bár remélem, hogy ide nem akarnak bepofátlankodni. A könyveimet az asztalra csapom, a táskámat ledobom a földre mellé, én meg az ágyra vágódom és szusszanok egyet a nagy találkozás előtt.
Hason fekve riadok fel, és irtózatosan kell hugyozni. Gyorsan felpattanok, majd feltépem az ajtót és rohanok is a vécére, de pont ekkor szólal meg a csengő. Nem törődöm vele, apa úgyis kiabálja már, hogy már megy, úgyhogy én csak azzal foglalkozok, hogy minél előbb könnyíthessek magamon. Hallom a hangokat kintről, majd miután elvégeztem a dolgom, még kezet mosok, hiszen pisis kézzel nem illik asztalhoz ülni. Kilépek aztán a fürdőből – mert ott mostam kezet -, és megyek is a nappali felé, mert onnan hallom a beszédhangokat.
Mikor belépek, már meg is hallom apa hangját…
- Á, hadd mutassam be a fiamat – tárja ki felém a kezét, mire én meghajolok.
- Jó estét, Suzuki Akira vagyok – mondom, majd felnézek, és… Azt a büdös kurva élet!
- Szia. Én pedig Sakamoto Hanako. Örülök, hogy találkoztunk – hajol meg ő is, majd Taka-chanra mutat. – Ő pedig az én fiam, Sakamoto Takashi.
- Sz-szia… – mormogja tök halkan, amire semmit nem mondok, csak végigmérem, aztán apu mondja is, hogy akkor üljünk asztalhoz, amit meg is teszünk. Ő Hanako mellett, én meg Taka-chan mellett ülök. Nem tudom, ti mit gondoltok erről… De én baromira élvezem, hogy ő lesz a mostohatesóm! Így már tudom is, hogyan fogok hozzá egyre közelebb és közelebb kerülni… Jobban mondva a seggéhez. Már alig várom, hogy egy házba lakjunk, hogy aztán jól megdughassam, amikor egyedül vagyunk itthon… - vigyorodok el sunyin, majd fölényesen rápillantok a mellettem ülőre, aki viszont nagyon kussban van és lefelé bámul.
Hát akkor keltsük fel a figyelmét! – röhögök magamban előre, majd kezemet az asztal alá vezetem, így a jó hosszan lelógó asztalterítő eltakar mindent. Mikor elérem a lábát, nem finomkodok, hanem azonnal a combjára markolok. Erre mit csinál? Meglepettem felkiált, és majdnem felborítja az asztalt.
- Mi a baj? – kérdezi apa, mire ő csak nemet bólint a fejével.
Én meg csak tovább gonoszkodom vele, és egyre feljebb haladok kezemmel, de aztán megszakítanak.
- Akira, megtennéd, hogy öntesz mindenkinek üdítőt? – néz rám apa olyan félelmetes szemekkel, amik azt sugallják, hogy ha megtagadom a parancsot, akkor felnégyel.
- Persze – mondom, majd mielőtt felkelnék, kihúzom a kezem az asztal alól és öntök mindenkinek.
- Köszönöm – mondja mosolyogva Hanako, amit viszonzok.
- Köszi – motyogja Taka-chan, amire már inkább nem is mondok semmit.
Visszaülök gyorsan a helyemre, majd magamnak is töltök a poharamba, és miután megittam, visszacsúsztatom a kezem a combjára. Olyan jó fogni, nem tehetek róla… Ő a hibás, miért van ilyen fogdosnivaló husis combja? – teszem fel magamnak a költői kérdést, mire megérzem a kezét a kezemen. Próbálja elhessegetni onnan a kezem, de én nem hagyom magam, és tovább simogatom vigyorogva. Mondjuk az a furcsa, hogy nem néz rám egyáltalán. Mi lenne, ha megmarkolnám a… na jó, azt most még nem.
Miután mindenki merített, én is merek magamnak a kajából. Elkezdünk falatozni, ami alatt nem zaklatom szegénykémet. De csakis akkor nem… - vigyorgok már előre, majd amikor elfogy a kajám, újra visszatévedek a lábára, és mivel pont ivott, kicsit félre nyeli. Anyukája azonnal megkérdi mi a baj, de ő csak megrázza a fejét nemlegesen, én meg csak vigyorgok, mint a vadalma.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Halii~ :D
Azt a paraszt mindenét Reitának O__o x'D
'' - Még nem, csak vérzik a szád széle, gondoltam szólok. '' <-- ez egy olyan információ, ami hanyagolható Rei számára >< Amúgy, ha nem vérzett volna az ennivaló kis szája, akkor utána mentek volna arcszerkezetet építeni? ><
Áhh az mekkora volt már, amikor kiejtette a jeget a kezéből és pont oda esett >< Ekkora nyomit ><
Reggel mekkora malévtáskák lehettek a suliban Reita szemei alatt xD De legalább ő most nem kötött bele Sagacchiba. Este bepótolta viszont >< Lehet, hogy előre tudta, hogy ő is ott lesz a vacsin és direkt nem szólt be neki xD
Reita faterja éppen annyira tud főzni/sütni, mint én *-* Grat neki xD Jó arc lehet, ha ennyire Konyhatündér :'D
Áhh az a vacsi xD Szegények xD Mondjuk Sagat valamiért jobban sajnálom xD Reitának így tényleg könnyebb lesz ''megszereznie'' egy alkalomra a formás kis hátsóját, ha egy fedél alatt fognak lakni... de azzal szerintem el is baszna mindent... és van egy olyan érzésem, hogy el is fog x'D Meg Saganak ott van még Tora... bár gondolom ez egyáltalán nem érdekli >< De aztán Tora megveri >< vagy ilyesmi ><
Kíváncsi vagyok, hogy Saga hogy éli át ezeket a dolgokat, és hogy mennyire lepődik meg majd, hogy Reita lesz a mostohatesója :D Na és a szülők rájönnek, hogy nem csípi nagyon egymást a két ''gyerek''? :D
Háztűznéző? Kórusbólogatás? ... micsoda új szavak x'D ez a saját szótáraitokból van? :D
Köszönöm, hogy olvashattam ^^ Kíváncsian várom a folytatást ^^
Puszii~ :))
Sziaaa!
XDD nem mentek volna építeni arcszerkezetet xD
XD azért a vicces részek kellenek, nee? x3
Júúj, elképzelted Rei álmos arcát? xDD Am Rei nem nagyon köt bele, csak néha XD
Rei faterja jófej xD én bírom *-* XD
Jaa, Reinek könnyebb dolga lesz, nya, majd meglátjuk, hogy mi lesz, ha esetleg Reinek sikerül x3 Lehet, h kicsit meglepő lesz :D de szerintem még előtte is lesz valami... ami kicsit meglephet... csak egy icipicit >< xD
Hát, hamarosan olvashatod Saga szemszögét. A szülők pedig... xD majd meglátod ^^
Max a Csúú szótárból xD
Köszi a kritit, hamarosan folyt. köv. x3
Bai~~