|
2. rész
yumechan 2011.07.03. 12:29
2. rész
Reggel az ébresztőre kelek. Kinyomom az órát, és morcosan fordulok a másik oldalamra. Nincs kedvem felkelni… de ma lesz az első iskolanap. Őszintén? Nem várom… csupa idegen, új osztálytársak, új tanárok… Pedig én szerettem a nyarat, komolyan! Akkor keltem, amikor csak akartam, akkor feküdtem le, amikor akartam, és nyáron bármikor ott alhattam még Toránál is. Iskola időben anya ritkábban engedi, márpedig utálok vele veszekedni…
Lassan nyújtózom egyet az ágyban, majd lerugdalom a takarómat, és kipattanok kényelmes helyemről. A fürdőbe trappolok, miközben hasamat piszkálom… Tora tegnap azt mondta, hogy kicsit felszedtem pár kilót… - állok be a tükör elé, hogy szemügyre vegyem magam, de semmi változást nem látok. Miért mondta? Nem is igaz… - mosom meg a fogaim, majd megfésülöm a hajam. Ezután a szobámba megyek, és felveszem az egyenruhát. Fehér ing, bordó nyakkendő… komolyan, ennél jobb színben nem találtak? – forgatom meg szemeim, de aztán magamra erőltetem ezt a hülyeséget. Nem szeretem, ha megszabják, mit vegyek fel. Imádok öltözködni, még egy mínusz pont az iskolának… - veszem fel a fekete farmeromat, majd a fürdőbe visszamegyek, és megmosom az arcom. Alapozóval kicsit megszépítem álmos arcomat, szememet kihúzom, majd hajamat is beállítom. Mikor ezzel megvagyok, összeszedem a cuccokat, amik mára kellenek: pénz, telefon, pénztárca, táska… Azt mondták, hogy lehet, hogy ma kapjuk meg a könyveket, így vinnem kell táskát is, meg rá a pénzt. A konyhába megyek, ahol anya maradék kávéját megmelegítem, és el is fogyasztom. Amúgy nem nagyon szeretem a kávét, csak néha iszom egy kicsit. Anya minden reggel egy órával korábban megy el itthonról, mint én, így mindig maradna, de én csak ritkán állok rá. A cigimért még visszaszaladok, aztán cipő fel, bezárom az ajtót, a biciklimet előveszem, és már hajtanék is ki az utcára, mikor meglátom Die-t. Intek neki, majd kimegyek hozzá, és mivel ő gyalog van… elég lassan tekerek mellette.
- Tora? – kérdem, mert tegnap még úgy volt, hogy reggel együtt megyünk.
- Elaludt… nem rég kelt fel, hívott, hogy kísérjelek be én – mondja, mire bólintok.
- Értem… köszi – mondom, mire nem szól semmit. Die Tora egyik legjobb barátja. Külsőre elég merész, haja vörös, és néha erősen sminkeli ki szemeit, néha pedig egyáltalán nem. Az egyenruha hanyag; a nyakkendő nincs megkötve rendesen, az egyik inget is kicsit átszabta: leszedte az ujját, és valami nagyon jó mintát festett az oldalára. Fekete nadrágján 3 különböző vastagságú lánc lód, vörös tornacipője is lazán áll a lábán. Ő amolyan igazi laza gyerek a környéken. Még viselkedésre is…
Az iskolába, mikor beérünk, páran megnéznek, gondolom azért, mert Die közelében vagyok… mert elvileg ők azért közkedveltek a suliban… A biciklit leteszem, lezárom, majd mennék vissza a vöröshöz, mikor valaki nekem jön.
- Anyád! – kiált rám, mire megrezzenek. A hang ismerős, már tuti, hogy hallottam valahol. – nézek fel rá, és mikor meglátom Reitát, kicsit összébb húzom magam.
- Bo-bocsánat – motyogom. Érzem, hogy arcom égni kezd, mikor rám néz. Nem mond semmit, csak végignéz rajtam, majd mikor ismét szemeimbe néz, egy érdekes vigyor jelenik meg arcán. Csak én érzem ezt kicsit gúnyosnak, vagy valóban az volt? – fordul meg a kérdés fejemben, de aztán valaki elrángatja előlem. Pár pillanatig csak nézek utána, majd visszamegyek Die-hoz.
- Merre is van a tanári? – kérdem, mikor odaérek hozzá.
- Elkísérlek… - mondja unottan, aztán felvezet az emeletre, majd az egyik ajtóra mutat. – Kérdezd meg az osztályod…
- Köszönöm – mondom, majd bekopogok az ajtón. Egy nő nyit ajtót. Megkérdem tőle, hogy merre van az osztályom, és ő mondja, hogy az alsószinten, az utolsó terem. Megköszönöm, meghajolok, majd lemegyek, útközben Die elköszön, hogy majd találkozunk, majd megy a dolgára. Alig érek be a terembe, már jön is egy férfi, hogy menjünk az aulába, ahol lesz az ünnepély. Leteszem a cuccaimat, majd beállok a sorba. Mikor odaérünk, körbenézek, és megpillantom Torát. Tora a barátom. Már 4 hónapja együtt vagyok vele. Igazából kicsit színesebbé teszi az unalmas napjaimat. Nem panaszkodom, hogy rossz életem lenne… Csak nem nagyon vannak barátaim, így örülök, hogy ő mégis van, és az ő haverjait is bírom… Persze, van, aki az agyamra megy a kis bandájából, de mindegy.
Tíz éves voltam, mikor apám elhagyta anyámat. Megcsalta egy fiatalabb nővel, akivel idő közben összejött, és Japán másik részére költöztek. Anyám ekkor munkanélküli volt ugyan, de hamar talált állást. Sosem hagyta volna, hogy elvegyenek tőle, és összeszedte magát. Manapság már elég jól megvagyunk. Igaz, nem igazán van alkalmam szórni a pénzt, mint mondjuk Torának, de így is jó nekem. Eddig is jó volt, és mióta járok Torával, még jobb minden. Néha elvisz vásárolni, és ő vesz nekem pár ruhát, mert azért ő is szereti, ha jól öltözöm. Az iskolában ismerkedtünk meg, átíratták, mikor a másik iskola megszűnt. Én mindig csendes és visszahúzódó vagyok az iskolában is, épp úgy, mint máskor. Otthon néha anyámmal veszekedek, de azon kívül, ha Tora nincs velem, tök elveszett vagyok. Ha viszont együtt vagyunk, akkor kicsit felszabadultabbnak érzem magam. Elbeszélgetek velük, és el szoktunk menni, edzeni; nyár elején Tora fizette nekem a bérletet, amivel be lehet jutni. Sokat költ rám… de hát, mindig ő az, aki rágja a fülem, hogy nem elég feszes, vagy épp formás a fenekem például… ha feszes és formás fenék kell neki, akkor fizessen be, hogy tudjak edzeni, ez így tök fair.
Na de térjünk vissza a jelenbe… Szemeimet körbevezetem a körülöttem levőkön. Látok pár érdekes arcot, Reitán is megakad a szemem. Mikor edzeni megyünk, szoktam látni. Ha Tora tudná, hogy tetszik, tuti megölne… Utálják egymást. De Reita annyira szexi és titokzatos tud lenni… mégis titkolnom kell ezeket a gondolataimat, hisz Torával járok. Ha pedig ő épp szidja Reit, akkor egyet kell vele értenem. Reita teljesen más, mint Tora. Haja szőkére festett, néha fel van zselézve, de most például csak egyszerűen ki van vasalva. Az ingje lazán áll rajta, a nyakkendő hanyagul van megkötve. Látszik rajta, hogy lázadó egyénisége van. Tekintete néha sokkal keményebb, mint Toráé, de mikor mosolyognak szemei, nagyon édes tud lenni. Arcán kendő van, ami orrát takarja. Torától gyakran hallom is, hogy micsoda majom, amiért ilyen szar van az arcán, meg milyen hülyeség… szerintem ez is különlegessé teszi. Amikor az edzőteremben látom, mindig egy trikó és egy laza melegítőnadrág van rajta. Nem mondanám izmosnak, de nem is baj ez… karcsú alkata van, és szerintem iszonyú szexi…
Tora… ő tud nagyon kedves, és elég durva is lenni. Néha nagyon felidegesíti magát, és akkor elég kiszámíthatatlan. Ő szerette volna, hogy ebbe az iskolába jöjjek. Sokszor, ha nem csinálom azt, amit ő akar, akkor feldühítem vele… kicsit félek tőle olyankor, de tud nagyon édes is lenni. Amikor kettesben vagyunk, és minden nyugis, akkor úgy ölel, vagy bújik, akár egy kiscica. Nagyon ragaszkodónak tűnik, és nagyon féltékeny típus. Ha észrevenné, hogy nézek néha Reitára… de hisz nem is ismerem. Még két szót nem váltottunk egymással. Köszönni sem szoktunk. Tora külsőre egész helyes fiú. Fogadnék, hogy sokan csorgatják utána a nyálukat. A mosolya nagyon aranyos, a bőre hamvas, szemei szinte feketék. Haja hosszú, fekete, és én imádom a haját… Igazából mindenét szeretem, ha úgy van… amikor hozzá bújok, illata mindig kellemes, és… örülök, hogy hozzá tartozhatok.
- Végre, vége… - hallom meg magam mellől az egyik gyerek hangját, ami kihúz a nagy gondolkozásomból. Sarkon fordulok, és megyek be az osztályomba. Az ajtóhoz közel találtam magamnak helyet. Egyet azért furcsállok. Mikor kimentem, még nem volt az én cuccomon kívül semmi a padon. Most viszont ott egy másik gyerek cucca is. Alig ülök le a helyemre, már jön is mellém egy szőke fiú, elég alacsony, nagyon vékony, de az arca szép…
- Tiéd ez a cucc? – kérdem, mire bólogatni kezd. – Egyedül ülök – mondom, mire pillog rám nagy szemeivel.
- De… miért baj, ha ide ülök? Én itt szeretnék ülni! – jelenti ki makacsul, mire megforgatom szemeim, és átülök egy üres padba. A gond csak az, hogy ez a kis szőkeség jön utánam.
- Most nem akarsz ott ülni? – kérdem, mire elnéz másfelé.
- Hadd üljek melléd – motyogja. Ez számomra érthetetlen. Miért akar ez mellettem ülni? Sóhajtok egy nagyot, majd levágódom előbbi helyemre, ő meg vigyorogva ül mellém. Ekkor jön be pár idősebb diák. Rájuk pillantok, ők meg csak úgy legeltetik szemeiket. Körbenézek én is az osztályon. Hát, meg kell, mondjam, van pár igen csúnya gyerek is… de azért vannak köztük szebb arcok, például ez itt mellettem. Csak engem már most idegesít, hogy a nyakamon lóg. Nem is értem…
Hamarosan bejön az osztályfőnökünk, aki ugye egy pasi… Lediktálja az órarendet, és mondja, hogy csak holnap kapunk könyveket… Remek, akkor ma itt is hagyom a táskát. Utálom magammal hordozni feleslegesen… - morgolódom, majd a bemutatkozással folytatódik a nap. Mondom a nevem, semmi bemutatkozó, vagy ilyesmi. A tanár megkér, hogy mondjak valamit magamról, mire azt mondom, hogy utálom a sulit. Ezzel tovább is megyünk, aminek nagyon örülök. Nem nagyon szeretek másoknak magamról beszélni. Mikor végre kicsengetnek, kimegyek a teremből, hogy megkeressem Torát, de csak Die-t találom.
- Hol van Tora? – kérdem, mire megvonja a vállát.
- Nem volt benn az első órán… - nem volt benn? Hogy-hogy? – gondolkozom el, aztán kimegyek az udvarra, hátha ott van, vagy épp most jönne. Elmegyek a kapuhoz, közben rágyújtok. Épp jön is be a keresett személy. Mosolyogva megyek oda hozzá, és adok neki egy csókot.
- Hol voltál? – kérdem, mire megvonja vállát.
- Elaludtam… és az ünnepély amúgy sem érdekelt – mondja, majd elindulunk befelé. Jellemző… mindig késik, nem csak a suliból.
- Nézd már, ki van itt… - szólal meg gúnyos hangon Tora, már mikor messziről meglátja Reitáékat… Időközben Die is csatlakozott hozzánk.
- Aoi, mintha patkányszagot éreznék… – hallom meg Reita hangját.
- Most, hogy mondod… - szól közbe egy másik haverja. Remélem, ez csak amolyan csipkelődés, és nem lesz komolyabb.
- Na mi van, már arra se méltat ő kegyelmed, hogy rám bagózz? – kérdi Tora, mikor Reitáék elé ér.
- Nem vagyok kíváncsi a pofádra – von vállat a szőke, és rá sem néz Torára.
- Mekkora lett a szád tavaly óta… - szólal meg Die is. Csak sóhajtok egy nagyot, és hallgatok a hátuk mögött.
- Hát látod… De a tied már csak kisebb lehet, ha méretre szabom…
- Egyre nagyképűbb vagy Reita… - erre az említett el kezd röhögni. – Mit röhögsz?
- Te sem panaszkodhatsz ilyen téren, Tora – mondja, én meg elnyomom a cigimet, és eldobom a csikket.
- Ezt bóknak veszem – mondja Tora, majd felém fordul végre, Reita és a bandája meg bemennek a suliba. – Hol van az osztályod, drága? – kérdi, majd kifújja a cigi füstöt.
- Az alsó szinten az utolsó terem… - támaszkodom neki a falnak. – Van egy idegesítő padtársam is… Rám kattant, már most- motyogom magam elé.
- Ki az? – kérdi, mire elmosolyodom, mert már most látom, hogy kezd féltékeny lenni.
- Nyugi, csak egy kis törpike… - bújok oda hozzá, mire ő egyik kezével átkarol, másikkal a cigi tartja.
- Ma átjössz? – kérdi, mire megvonom a vállam.
- Jó lenne… suli után? – kérdem, mire morog egyet.
- Estére gondoltam…
- Hát, majd megkérdem otthon. Oké? – kérdem, miközben ránézek.
- Aha – mondja. Elnyomja a cigit, és ekkor be is csengetnek. Az egy puszit, majd megy a saját termébe, én meg az enyémbe.
Ezen az órán már semmi értelmeset nem csináltunk. Már alig vártam, hogy vége legyen a napnak. Mikor ez az idő eljött, az iskola előtt vártam Torát. Hamar kijött Die, majd utána Tora is a suliból. Ige is jönnek hozzám, Tora már rá is gyújt.
- Elmegyünk valahova? – kérdem, mire Tora nemlegesen megrázza a fejét.
- Mi lenne, ha hozzád mennénk? – kérdi, mire bólintok.
- Rendben… anya még nincs otthon, de megvárhatnád, és akkor megkérdezzük, hogy átmehetek-e hozzád… - veszem elő a cigimet, majd én is rágyújtok.
- Oké, akkor menjünk… - indul meg, de meg is állítom; karjánál fogva visszahúzom.
- Nem vársz meg? – kérdem nagy szemekkel, mire kérdőn néz rám. – Biciklivel jöttem – motyogom.
- Siess – dörmögi, én meg elszaladok a kerékpáromért. Lassan sétálunk ki a suli udvarából, én csak tolom magam mellett a biciklit. Die hamar elköszön tőlünk, én meg csak halkan ballagok Tora mellett, a cigimet szívva.
- Mit csinálunk? – kérdem nagy mosolygások közepette.
- Szerinted, mit? – néz rám sunyin, majd kezét fenekemre simítja.
- Hát… ehetnénk valamit – mondom pirulva. – Éhes vagyok – motyogom.
- Uhum… - mormogja, mire elmosolyodom. Lassan hazaérünk, a biciklim lerakom, majd kinyitom az ajtót, beengedem Torát, és a konyhába megyünk. Csinálok pár szendvicset, amit hamar meg is eszünk, és jóllakottan ballagok be vele a szobámba.
Tora egy percet sem vár, azonnal átkarolja derekam, és maga felé fordít. Nyakamat kezdi csókolgatni, majd az ágyamra lök.
- Tora… anya bármikor haza jöhet – motyogom, mire beleharap nyakamba.
- Akkor gyorsak leszünk – mormogja.
- De nem szeretem, ha sietsz – dünnyögöm, mire felnéz rám.
- Saga, én meg nem szeretem, ha nemet mondasz – néz rám komolyan.
- De tényleg, anya hazajön mindjárt – motyogom.
- Nem érdekel… - hajol vissza nyakamhoz. már keze nadrágomban matat. Halkan felnyögök, mikor simogatni kezdi alsón keresztül hímtagomat.
- Tora… most ne – tolom el, mire összehúzza szemöldökét. Már épp szólalna meg, mikor meghallom a bejárati ajtó hangját.
- Megjöttem – kiáltja anyu, mire felülök, így ülő helyzetbe tolom Torát is. Kezét elhúzza tőlem, majd nagy levegőt veszek, és kimegyek anyuhoz.
- Szia – köszönök neki, és csak remélni tudom, hogy Tora nem kapja fel a vizet. Nem örülnék neki…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Sziasztok *--*
ez is egy jó kis fejezet volt *---* az első sulis napok >w< kiváncsi vagyok a folytatásra úgyhogy megyk is inkább olvani tovább, meg elszoktam a kriti írástól és nem is igazán tudom h mir írhatnék :$$
unokátok Akane~ <3
Sziaa *-*
Hát ez még csak a felvezetés volt... xD Kell egy kis bemelegítés :3
Nem baj, ennek a pár sornak is örülök *-* <3