|
8. rész
yumechan 2011.08.19. 22:39
8. rész
Saga POV
- Igazán nőies ütés volt… - mondja Reita gúnyosan, én meg legszívesebben agyon ütném, de nem vagyok olyan. Tora ismét maga mögé húz, én meg csak toporgok ott.
- Ha még egyszer hozzányúlsz, kitépem a kezeidet a helyéről! Megértetted? – sziszegi, mire Reita nevetni kezd. – Mi ilyen kurva vicces? – kérdi Tora idegesen.
- Én inkább szánalmasnak mondanám… - pöccinti meg orrát, és menne el. Még én is pislogok rá, hogy mi volt ez… orron pöckölte.
- Kit nevezel te szánalmasnak? – fordítja vissza Tora. Ahj, sosem hagyják abba?
- Levennéd a mancsodat rólam?
- Utoljára kérdezem… Minek neveztél, baromarcú?
- Szánalmasnak… - mondja, majd mielőtt Tora üthetne, Reita ágyékon térdeli. – Ne aggódj, most hogy már a farkad is használhatatlan, majd én kezelésbe veszem a kis seggét… - bök fejével felém, mire kikerekednek szemeim. Ezután Reitáék elmennek, én meg a padra húzom Torát, hogy üljön le.
- Jól vagy? – kérdem aggódva, mire rám néz szeme sarkából.
- Inkább ne szólalj meg – sziszegi, amit egyáltalán nem tudok mire vélni. Már megint rosszat tettem? – kérdem magamtól, de aztán inkább csendben maradok. Majd lenyugszik… vagy mit tudom én. Elkezdem simogatni a hátát, majd egy idő múlva vesz egy nagy levegőt, és rám néz.
- Indulhatunk? – kérdem nagy szemeket meresztve rá.
- Ja – mondja lazán, én meg összeszedem a cuccaim, és kettesben elindulunk. Út közben még a biciklimért is elmegyek, és tolom magam mellett, Tora meg cigizik. Mikor már majdnem otthon vagyunk, mármint nálam, kicsit frusztrál, hogy nem szól, hozzám. Ekkor már a második cigijét szívja, ami csak arra utal, hogy ideges. De most rám, vagy Reitáékra?
- Bejössz? – kérdem halkan, mikor már a kapu előtt vagyunk.
- Ja – morogja, én meg sóhajtok egy nagyot. Leteszem a kerékpárt, majd beengedem Torát, utána pedig megyek én is. A szobámba lepakolom a táskám, majd Torára nézek, aki az ágyon ül.
- Most… - kezdenék bele, de megszakít.
- Kurva ideges vagyok – morogja.
- Rám haragszol? – kérdem lehajtott fejjel.
- Ha már ezt kérded, akkor biztos okom lenne rá, nem? – kérdi gúnyosan, mire meglepetten nézek rá.
- Ezt most miért mondod? Nem csináltam semmit – dünnyögöm.
- Akkor minek kérded?
- Csak mert látom, hogy bajod van velem. – fonom össze kezeim magam előtt, majd durcisan másfelé nézek. Pedig tényleg nem csináltam semmit…
- Bajom van, igen. Mi a szarért hagyod, hogy tapogasson, ha?! – kel ki magából, mire megrezzenek.
- Ne legyél ideges – motyogom, mire felkel, megfogja két karom, az ágra vág, majd fölém mászik, csípőmre ül, és egy pofont kapok. Oldalra fordított fejjel csak nézek ki az ablakon, majd kis idő után kezemet arcomra teszem.
- Nem akarom, hogy Reita, vagy akármelyik csicska is hozzád érjen – sziszegi, mire rá nézek szemem sarkából. Nem hinném, hogy ezért engem kellene bántani… - sütöm le szemeim. Elveszi kezemet arcomról, majd megfogja a másikat is, és fejem mellé szorítja őket. Nyakamhoz hajol, és erősen megszívja bőröm, mire egy aprót nyögök.
- Tora – motyogom nevét, mikor már kezei ingemet gombolják ki.
- Shh – csitít el, majd lehámozza rólam az egyenruhát. Magáról is leveszi, majd visszamászik fölém, és ajkaimra hajol, csókolni kezd, közben pedig ágyékomat simogatja. Szájába nyögök, mire vigyorogva elhajol tőlem. A szekrényemből kiveszi a kellékeket, majd visszajön hozzám, és az alsómat gyorsan lehúzza rólam. Miután ujját bekente, tágítani kezd, közben nyakam csókolgatja. Mikor ezzel végez, bekeni magát is, és lábaim közt elhelyezkedve belém csúszik, mire nagyot nyögök. Gyorsan kezd bennem mozogni, ezzel pedig egyre több, és hangosabb hangokat csikar ki belőlem. Lök egy mélyet, mire csillagokat látok, és már nem tudom nagyon visszafogni magam. Mikor körém fonja ujjait, alig mozdítja meg kezét, én már elélvezek. Erre csak egy elégedett vigyort varázsol arcára, majd lök még párat, és ő is elmegy. Kicsúszik belőlem, majd mellém dőlve piheg. Lassan közelebb bújok hozzá, és fejem mellkasára döntöm. Mikor légzésünk visszaáll a normálra, ő felkel, és magával húz engem is, hogy a fürdőbe menjünk. Gyorsan lezuhanyozunk, majd a szobámban felöltözünk. Én már nem a sulis ruhámat veszem fel. Szerencse, hogy ma kevesebb óránk volt, így anya még nem jött haza… nem örültem volna neki, ha beállít.
- Holnap reggel majd jövök eléd – mondja, mire rá pillantok. – tehát nélkülem ne indulj el.
- Oké – mondom, ekkor pedig megérkezik drága anyám.
- Sziasztok! – kezd el egyből mosolyogni, mire visszaköszönünk neki. Egy nagy táskát tesz le az asztalra, mire pislogok párat.
- Anya, jön ma hozzánk valaki? – kérdem, mikor meglátom a vörösbort a zacskóban. Hevesen bólogatni kezd. – Ki? – nézek rá nagyokat pislogva.
- Akiya-san – mondja mosolyogva.
- Mikor?
- Estére. Egyedül jön… reméltem, hogy marad ebből a finomból is a boltban, mire odaérek…
- Oh… nem fogok én zavarni? – pillogok nagyokat, mire rám néz.
- Nem, dehogy.
- Nem lenne jobb kettesben? – kérdem dünnyögve, közben az asztalra kezdek rajzolgatni. Tuti jó lenne kicsit kettesben maradni vele, ha már tényleg szeretik egymást… és idővel összeköltöznek.
- Nem raklak ki, csak azért, hogy kettesben legyünk. Jó, ha te is itt vagy, legalább jobban megismered.
- Aludhatnál nálunk… - szól közbe Tora.
- Igen? – nézek rá nagy szemekkel. Erre csak bólint, majd anyára nézünk, aki megvonja vállait.
- Ha az jobb neked… - mosolyog, ezzel pedig a téma lezárva. Tora mondja még, hogy majd később visszajön, de most elmegy haza, mire csak mondom, hogy jó, majd gyorsan megcsinálom a házit, meg amit meg kell tanulni, azt megtanulom… Pakolok magamnak megint cuccot, meg, ami a suliba kell, azt is elteszem, és az ágyra fekve hallgatom a zenét, mikor ezzel mind megvagyok. Később még kimegyek, eszek valamit, aztán hamar megjön Tora, így elköszönök anyutól. Még megjegyzem neki, hogy nagyon csinos, mert valóban az, majd távozom. Tora megint motorral jött… - ülök fel mögé, mikor már a sisak is rajtam van. Átkarolom derekát, ő meg már indul is. Ma este is rám fog mozdulni? Fáj a fenekem, nem akarom… - gondolkozom közben. Pedig, ahogy ismerem, nem hagyja ki.
Mikor odaérünk hozzájuk, anyukája otthon van. Köszönök neki, amit viszonoz, majd Tora szobájába lepakolok. Mikor ő is bejön, leülök az ágyára, és egy darabig csak nézem őt, majd eldőlök. Hasamra fordulok, és a párnába fúrom a fejem, lábaimat meg lóbálni kezdem a levegőben. Hamarosan Tora mellém fekszik, és a hátamra fordít. Érdeklődve nézek rá, de mikor percek múlva is csak nézzük egymást, közelebb vackolom magam hozzá, oda bújok, és hasát kezdem cirógatni. Sokáig vagyunk így, mikor már rendesen sötét van, meg kordul a hasam… pedig nem rég ettem.
- Együnk – mondja Tora, majd kimászik az ágyból, én meg követem. Az anyukája épp munkába készülődik, majd hamar el is köszönünk egymástól. Hamar befaljuk a vacsoránkat, majd nézünk egy kicsit tévét. Mikor kipihentük a kajálást, és már a filmet is unjuk, Tora kikapcsolja azt. Felém fordul a kanapén, mire nagyokat pillogok rá. Épp szólalnék meg, hogy megkérdezzem, mit akar, mikor ajkaimra tapadva csókolni kezd. Azonnal visszacsókolok neki. Pólóm alatt kezdi simogatni hátamat, mire megremegek, ugyanis ujjai hidegek. Hamarosan elválik ajkaimtól, lehúzza pólómat, majd nyakamat kezdi csókolgatni.
- Tora – motyogom nevét, mikor már simogatni kezd alul.
- Mi az? – kérdi, mire kicsit elhúzódom tőle.
- Fáj a fenekem – motyogom, mire felmorran, és visszahajol nyakamhoz. – De tényleg! – tolom el magamtól. Erre kapok megint egy pofont. Ez ma már a második, amit bezsebelek.
- Ne szórakozz velem – morogja, mire megszeppenve nézek rá.
- Nem szórakozom – dünnyögöm, mire kapok még egyet. Erre már nem szólok semmit, csak meredek magam elé. Miért csinálja ezt? Neki mindig akkor kellek, ha épp úgy akarja. Ha azt mondom, most ne, akkor kiakad. Ilyenkor tényleg nem értem.
- Itt vagy? – kérdi, mire rá nézek.
- Mi? – kérdem megszeppenve, halkan.
- Gyere – fogja meg a kezem, és húz fel a szobájába. Ledönt az ágyra, és hamar lehámozza rólam a maradék ruháimat, majd magáról is, és a tágítás után megforgat maga előtt. Így hátulról csúszik belém, miután megtámaszkodtam rendesen. Gyorsan mozog bennem, és erőseket lök. Hangosan nyögök alatta, és a párnát markolom kezemmel. Hamarosan körém kulcsolja kezét, és mozgatni kezdi, minek hatására elélvezek, és nem sokára ő is követ engem. Kicsúszik belőlem, és mellém fekszik, arccal a párnák közé. Oda bújok, és hátát cirógatva szuszogok. Elmegyünk fürdeni, majd ágyba bújunk, de még nem tudok aludni. Torához vackolom magam, és mellkasát kezdem simogatni, közben pedig azon gondolkozom, hogy miért lehet ilyen hirtelen haragú néha. Sosem értettem, sokat gondolkoztam rajta már korábban is. Ha nem akarok vele lenni, vagy azért, mert más dolgom van, vagy bármi okból, akkor is mérges lesz… ez… furcsa. Nem tudom, hogy Die és Hiroto tudja-e, hogy néha ilyen, mert a közelükben nem nagyon láttam még velem szemben hasonlóan viselkedni. Ahj, mindegy is… - hunyom le a szemeim, és nehezen, de sikerül elaludnom.
Reggel, mikor felkeltünk, én egyből a fürdőbe megyek, hogy megmossam az arcomat. Mikor ezzel megvagyok, a tükörbe nézek, és kicsit megijedek. Basszus, látszik a tegnapi pofonom nyoma… - böködöm meg arcom, mire kicsit elhúzom számat, mert enyhén fáj is. Fenébe… most ezzel mit csináljak? Torához nem szoktam hozni semmi olyat, amit az arcomra kenek. A szobába visszaballagok, és az ágyba fekve magamra húzom a takarót. Nem megyek sehova! – döntöm el magamban, majd hamarosan meg is hallom Tora hangját.
- Saga, egyszer már felkeltél… – lepődik meg, majd érzem, ahogy az ágy besüpped mellettem, de én ekkor a másik oldalamra fordulok. – Most mi a baj? – kérdi, és húzná le a takarót, de nem hagyom.
- Nem megyek – jelentem be, mire megfordít, csípőmre ül, és a takarót is leszedi rólam. Látom rajta, hogy meglepődik.
- Basszus – mondja egész halkan.
- Na látod… nem megyek! – húzom vissza a takarót, mire lehúzza rólam.
- Ne viccelj már… alig látszik – mondja, mire felvonom a szemöldököm.
- Na persze, azért nézel úgy, mintha hullát láttál volna – duzzogok, mire megsimogatja fájós pofimat.
- Csak közelről… messziről nem olyan feltűnő.
- Aha, és ha rosszabb lesz? – kérdem még mindig morcosan, mire sóhajt egy nagyot.
- Tegyünk rá jeget – motyogja, majd leszáll rólam, és felöltözik. Egy nagy sóhaj után én is kiszállok az ágyból, és én is felöltözöm. Jó lenne, ha ma senki nem találna be…
Egy kicsit lejegeltük, de aztán menni kellett már, mert így is késésben voltunk, és késve is értünk be.
Rém unalom az első óra, csak az a furcsa, hogy Ruki egyáltalán nem figyel, csak ül mellettem, fejét kezével támasztja, és a ceruzának a végét rágcsálja, mint aki nagyban gondolkozik, de szerintem csak ábrándozik. Pedig mindig szokott figyelni… egyszer meg s lököm óvatosan, mire megrázza fejét, és rám néz. Kérdőn tekintek rá vissza, mire elvörösödik. Na most meg mi baja? Biztos épp valami csúnyán járt az esze… ejj…
Mikor végre kicsengetnek, felkelek a padból, és zsebre tett kézzel kisétálok, hogy gyorsan szívhassak egy cigit, mert most úgy érzem, hogy kell! Alig lépek ki az ajtón, valaki megfogja a vállam, mire érdeklődve pillantok hátra. Tora vigyorog, majd kicsit kijjebb megyünk.
- Mi az? – kérdem nagy vigyorgásának okát.
- Na hova megyünk? – kérdi, mire pislogok párat.
- Hova? – kérdem értetlenül.
- Jössz kirándulni velem! – jelenti be, mire kicsit megszeppenek.
- Hova? Mikor? – értetlenkedek tovább.
- Majd valamikor bejelenti az osztályfőnökötök, akkor jelentkezz… én már felírattam magam. Die is jön, mert úgy beszélték meg, hogy jön a szöszi is… tudod, ő már előre gondolkodott… Meg Hiroto is – vigyorog rám. – Remélem, az a nyomi nem jön – morogja, miközben Rei felé bök. Eddig észre sem vettem, hogy kint vannak.
- Ó, hogy baszná meg! – csattan fel Die mérgesen, mikor ő is arra néz, amerre az imént mutatott Tora.
- Mi van? – kérdem, aztán ismét odanézek. Kicsit jobban figyelek, hogy mit kéne látnom, és ekkor el is tátom számat, de csak egy egész kicsit. Nem elég, hogy Aoi Ruki arcát simogatta az előbb, most már a szájában jár! Ez mi ez? Én azt hittem, hogy Die már lestoppolta, meg, hogy a szöszi is inkább vele lenne… de ezek szerint két jelöltje is van, hát nem semmi… ki nem nézném belőle, de ha ez még nem lenne elég, nyilvánosan csinálja, a másik előtt… ez… vicces.
- Kitekerem a nyakát! – mormogja, mire Tora megfogja karját, mert épp indult volna meg felé.
- Majd máskor… - ekkor be is csengetnek, Die meg csak fújtat.
- Hülye nyomorék! – morogja már csak magának, és ekkor elvonulunk a saját osztályunkba.
Mikor megyek be, a szöszi már ott ül, teljesen piros arccal, és az a másik fiú beszél neki, akit első nap is lehetett vele látni. Mikor bevágódom mellé, a sötét hajú eltűnik, én meg Rukira nézek.
- Neked most tulajdonképpen melyik is kell? – kérdem tőle, mire rám pillant. – Die vagy Aoi? – kérdem meg a nevüket is, hogy tudja biztosan, mire is gondolok.
- Nem tudom – motyogja halkan, majd lehajtja fejét. Hát én nem értem… csak tudja, melyikkel szeret jobban lenni…
- Die mérges volt – nyögöm be, mire rám kapja a tekintetét.
- Mi-miért? – kérdi, mire felvonom szemöldököm. Vajon miért?
- Amiért Aoi megcsókolt – dünnyögöm magam elé.
- Látta? – néz rám kétségbeesetten.
- Ruki… mindenki látta – mondom neki, mire lehajtja fejét, és egész órán úgy is néz ki, mint aki zombit játszik.
Legközelebb, mikor a tornaterem felé megyek, mert, hogy tesi lesz, én meg csesztem hozni cuccot… megpillantom Reitáékat. Próbálok úgy elsétálni mellettük, hogy fel se tűnjön nekik, hogy én vagyok az. Mikor már elkerültem őket, kezdek megnyugodni, de ekkor valaki karon ragad, és a falnak présel. Reita fekete hajú haverja áll velem szemben, és nagyokat kacarászik, de aztán hamar abba is hagyja.
- Oh… - tapizza meg az arcomat, mire elhúzom a fejem. – Nézzétek már… mi történt az arcoddal, Taka-chan? – kérdi vigyorogva. Nem nézek rá, de zavar, ahogy több szem is vizslat. – Csak nem Tora vert meg, amiért rosszul teljesítettél az ágyban? – kezd el röhögni, mire kicsit elszontyolodom.
- Gondolod? – kérdi a másik, mire felnézek rá. Tök komolyan elgondolkozva néz a szőke rá, mire az visszavigyorog.
- Ki más bánthatta volna? – néz vissza rám. – Tora nem bánik jól a kis Taka-channal… ki gondolta volna – gügyögi, mint egy idióta.
- Semmi közöd ahhoz, hogy mi történt – motyogom, majd leszedem magamról a kezét, de nem enged el.
- Mennél? – kérdi vigyorogva.
- Igen, menne – szólal meg egy ismerős hang, egész nyugodtan kicsit távolabb tőlünk. Oda nézek, és Hirotot pillantom meg. Hála az égnek… ide is jön, és minden erőszakos mozdulat nélkül fogja meg kezem, és húz el a fekete hajú elől.
- Pff – morogja a szőke mögöttünk, én meg csak lehajtott fejjel ballagok Hiroto mellett.
- Köszi – motyogom neki, mikor már az udvaron vagyunk.
- Ezek régóta csesztetnek? – kérdi, miközben rágyújt.
- Csak… néha – motyogom, ami egy kicsit talán füllentés, de nem baj… nem akarom, hogy Tora tudja.
- Tora tudja? – kérdi, majd kifújja a füstöt, aztán felém nyújtja a cigis dobozt, amiből kiveszek egy szálat, és ő segít meggyújtani.
- Egyszer már látta… és akkor balhézott… ideges volt miatta sokáig – motyogom még mindig. – Nem akarom, hogy mindig balhézzon ilyen miatt, jobb, ha nem tudja – mondom.
- Akkor mégis mit csinálsz? Hagyod, hogy ezek baromságokkal tömjék a fejed? Legalább akkor embereld meg magad, és szólj vissza neki erélyesebben, vagy ne hagyd, hogy csak úgy falhoz lökjön. Mert ha ilyen vagy velük, akkor addig szekálnak, míg csak ide járnak a suliba… gondolom, az meg nem tetszene – mondja, mire elhúzom a szám.
- Nem igazán… - sóhajtok nagyot. Meghallom a csengőt, majd el is nyomom a cigimet. Hiroto megy a dolgára, én ezt a tesit meg inkább ellógom. Csak az udvaron ülök, és nézek magam elé.
Mikor aztán az utolsó órát is szerencsésen végig unatkoztam, és fel is iratkoztunk a kirándulásra, összepakolom a cuccaim, és indulok haza. Egy ideig várok a suli előtt, hátha jön Tora is, de nem jön, így elindulok egyedül. Út közben rágyújtok, és hamarosan nagy kacarászásra leszek figyelmes, ami a hátam mögül érkezik. Hátra pillantok, és meglátom Reita bandáját. Pont belenéztem a szőke szemeibe. Ahj, csak most hagyjanak békén… veszem szaporábbra lépteim, majd hamarosan utánam kiált valaki.
- Saga! Várj meg! – hallom meg a pici szöszi hangját, aki utánam liheg. Lassítok, bár nem tetszik, hogy ezek még mindig mögöttem vannak. Mikor a picike elfut mellettük, Aoira pillantok, aki csak mosolyog utána. Szerintem Ruki nem vette észre. Azt veszem észre, hogy az a sötét hajú fiú is jön vele, mire csak pislogok.
- Köszi – mondja, majd liheg egy picit. – Ő Kai – mondja, majd azért elindulunk.
- Örülök – motyogom. – Hova mentek? – kérdem aztán.
- Hát… arra gondoltam, hogy beszélhetünk kicsi – motyogja. Nincs sok kedvem hozzá.
- Miről? – kérdem meglepve, mire felpillant rám.
- Hát… tudod te – motyogja, mire csak pislogni tudok… nincs is közös témánk!
- Nem igazán – motyogom, majd lekanyarodunk az utcánkba. Ekkor hátra nézek, és látom, amint Reita bandája megy tovább. Ez az! Meg sem szólaltak… utálom őket, főleg azt a szőkét… pff…
- Te itt laksz? – kérdi meglepetten a kicsi, mire ránézek, és bólintok. – Én is a közelben lakom! – mondja nagy lelkesen, mire sóhajtok egy nagyot.
Mikor beengedem őket, mondom, hogy a konyhában, vagy az előszobában üljenek le, mire betámadják a konyhát. Szerencséjük… - megyek be a szobámba, és átöltözöm valami itthoni göncbe. Ezután visszamegyek én is hozzájuk, öntök mindenkinek inni, majd megkérdem.
- Miről is akarsz beszélni?
- Hát… Die a barátod, nem? – kérdi az asztalt bámulva. Ja, szóval ez… mégis van miről beszélnünk…
- Aha.
- És komolyan szokta gondolni a kapcsolatokat? Csak mert… olyan másnak tűnik. Mint aki felvág azzal, ha van valakije. Érted… - kezd el az asztalra rajzolgatni.
- Ez változó. Attól függ, ki az illető – mondom tök őszintén, mire lekonyulnak ajkai.
- Ma rám sem nézett!
- Na, ezen nem csodálkozom… tudod, néha begurul, néha meg sérti a becsületét, ha ilyet csinálnak, mint amit te is a mai nap. – kortyolok italomba.
- De hát… én… nem tudom, hogy Aoi vagy Die… olyan kedves mind a kettő – motyogja, mire morogni kezdek. – És aranyosak, közben meg laza, és jóképű is…
- Ismerd meg jobban őket… - azért nem beszélek ám Aoi ellen, figyelitek?
Ezután még beszélünk erről egy kicsit, de Ruki olyan tehetetlen… aztán végül úgy döntött, hogy hétfőn beszél Die fejével… jól teszi. De persze mondta, hogy Aoit sem koptatja még le… mert jobban meg akarja őket ismerni. Kai is néha közbeszólt, vele is beszéltünk kicsit, aztán anya haza jött, a két kölyök meg ment haza.
- Milyen az arcod? – kérdi, mikor már egyedül vagyunk.
- Ja… csak tesin arcon dobtak kosárlabdával. – hazudom, mire elhúzza száját.
- Tegyél rá jeget! – vesz elő valami fagyasztott cuccot a hűtőből, és oda is adja, én meg az arcomra teszem. – Amúgy… ma este jönnek vendégek – mondja mosolyogva.
- Csak nem Akiya-san? – kérdem, mire bólint.
- Meghívtam őt, és a fiát vacsorára… - mosolyog tovább. Remek!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Eddig kétség kívűl ez a legjobb fejezet szerintem! Élvezet volt olvasni. Istenem, annyira szeretem Tora karakterét, ő a kedvencem a történetben. Szeretem, hogy ilyen birtokló dög. Valamilyen szinten megértem Torát... hisz féltékeny, nem? Legalább is nekem úgy jön le az egészből. Sagát azt kib*szottul tudom sajnálni (egyszerűen imádom azt a pasit). Főleg akkor, mikor Tora többször is megpofozza - Aoiék cseszegetése mellett. Tökre shit lehet ezt elviselni. Rukiról inkább nem mondok sokat. Alapból falra mászom ettől a pasitól.... bár ebben a ficcuban aranyos. Mondjuk tőle is köcsögség, hogy egyszerre két vasat tart a tűzben. Én Die-t választanám a helyében. Júúúj, már, hogy megint közös vacsoraaa~ remélem csak sok bonyodalom fog kisülni ebből! X"D *gonosz*
Kíváncsian várom a folytatást! Amm egy kérdésem van... Kyo nem fog legalább egy kicsit feltűnni benne? *reménykedik - bár úgyse XXD*
Igen? O.o Ennek örülök :D Yume nevében is *--*
Tyű, kedvenc... xD én itt nem szeretem Torát, de ízlések és pofonok *-* Majd kiderül, mit miért csinál... :3
Saga meg... így járt heh~ :3 én őt nem szeretem... ^^ alapból nem ._. XD
Ruki hezitál, és nem tudja kit válasszon*-* xD ott is kiderül majd minden:D
Kyo? *hmmm* nem hiszem hoigy feltűnikT_T gome~
Köszönöm, hogy írtál ^^