Már régóta nem a régi... beteg szegénykém. Nagyon beteg. Én egész eddig reménykedtem, hogy jobb lesz... de már nem tudok remélni. Anya leküldött valamiért a kocsiba, és ő az ajtó előtt állt. Örültem neki, nagyon, mert van, hogy napokig nem jön elő a kis búvóhelyéről. Azonnal megsimogattam, és szeretgetni kezdtem. Aztán elindultam le a lépcsőn, a kocsi felé, ő pedig jött utánam, futott a maga kis tempójában. És egy kis puffanásra lettem figyelmes. Lenéztem a földre, és láttam, hogy ott fekszik. Próbált olyan látszatot nyújtani, mint régen, amikor befeküdt elém, hogy simogassam. Nem szeretne ilyen gyenge lenni. Azonnal leguggoltam mellé, és ölelgetni, simogatni kezdtem. Ahogy nézett.. azonnal sírni kezdtem. Olyan rossz látni. Nehezen, de feltápázkodott, és felült. sokáig simiztem a hideg lépcsőn. Aztán jött a Jacky... kapott a szomszédtól enni, láttam ahogy Barbikám nézeget arra. Látszódott, hogy ő is enne. Elengedtem, és lassan a lépcső szélére ment, onnan nagyon nehezen lelépett, és a hóban megint elesett. Nem bírom nézni... persze azonnal felállt, és odament, evett egy kicsit, de eljött onnan.
Apa azt mondja, hogy az állatorvost csak holnap lehet kihívni, anya viszont nem akarja... holnap apa már nem lesz itthon, csak anya... ő pedig nem bírja. Tudom, hogy el kéne altatni, de annyira hiányozna, és úgy szeretem. Emlékszem, mikor kicsi voltam, mennyi bolog időt adott. És mondhatom, hogy még az életemet is megmentette. Szeretlek Barbi <3

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.