kaoi
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hide
 
The GazettE
 
Phantasmagoria
 
X-japan
 
Egyéb
 

CSS Codes

Rólunk
Rólunk : yumechan

yumechan

  2010.02.06. 12:59


Hihó ^^

Yume-chan vagyok, 1994 márciusában születtem, Zalaegerszegen.
Jelenleg egy gimnáziumban, reál osztályon tanulok 12. osztályban.
A történeteimet egy nagyon jó barátnőmmel írom, akinek a beceneve Chuu. ^^ Az első ficunk a Miseinen, amit itt nálam találtunk ki *-* Rajzok is vannak róla XD Na de ez nem lényeges.

Az első előadó, akit megismertem a japán zenészek közül, Hyde volt. Persze én akkor még nem is foglalkoztam vele, hogy ő milyen származású, milyen zenét játszik, satöbbi, csak szerettem hallgatni. Ez nem olyan régen volt, 2009 elején.
Utána a The GazettE-t ismertem meg, ami máig a kedvenc zenekarom ^^

Amikor épp nagyon ráérek, szeretek rajzolni, gitározni, meg filmeket nézni. Leginkább az ázsiai filmeket keresgélem, meg ami vámpírokról szól, vagy a múltban játszódik, és sokat kardoznak benne *-* Szeretem a kardokat xD

Ezenkívül szeretem az édességet, és nagyon szeretek sütit sütni *-*

Mit írhatnék még? *erősen gondolkozik* Hümm… Oké, folytatom a kedvenceimmel ^^
Szal’ a kedvenc zenekarjaim/előadóim: The GazettE, X-japan, Hide, Phantasmagoria, Lin, Pierrot, SuG, Alice Nine, Miyavi, Versailles, Scorpions, Hyde, Lareine, Dir en Grey, An Cafe, Nightwish, Sonata Arctica, Ossian és még sokan mások, akik nem jutnak most az eszembe xD

Kedvenc animéim: Air, Paradise Kiss, Gravitation, Slayers, Full Metal Alchemist, Elfen Lied, és még nem tudom xD

Kedvenc filmjeim: Interjú a vámpírral, Gyűrűk Ura, Penge szövetsége, Nana, Koizora, Niini no koto wo wasurenaide, Devil beside you, Death Note, Nyakörv, és még sok olyan film, amiben Jet Lee játszik *-*

Kedvenc zeneszámaim:
- Chizuru, Cassis, Kare Uta, Miseinen, Filth int he Beauty… Rukinak olyan eszméletlenül jó hangja van, hogy az hihetetlen (számomra  ^^) szóval nagyon szeretem.
- Endless Rain, Rusty Nail, Without You, I.V., Say Anithing, Silent Jealousy… Toshinak szintén imádom a hangját *-* Nagyon gyönyörű ^^

- És még a többi: Good Bye (hide), Lost in Thought (Phantasmagoria), Rainbows, Jibun Kakumei (MYV), Orange Dream (An Cafe), Evergreen (Hyde), Sleeping Sun (Nightwish), Shy; Draw me (Sonata Arctica) … sok van ám XD

Szeretnék megtanulni japánul, mert szerintem nagyon szép nyelv, meg minden. Ezen kívül az angol nyelvet is szeretem, meg néha értem is. A német nem az erősségem, és nem is szeretem, nagyon durva a nyelvezete, meg olyan fura az egész… szóval nem szeretem. O.O
Ha valami hibám lenne, akár helyesírási, akár csak úgy véletlenből, bocsánat érte ^^

És most ennyit rólam… Pápá ^^ 

 

 
Chat
 
Számláló
Indulás: 2009-09-27
 
Buttonok

Saját buttonunk:

Cseréink:

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.